Már írtam párszor a jó öreg referencia ellenőrzésről, és minden esetben szélsőséges indulatokat váltott ki, pro és kontra egyaránt! Vajon miért olyan nehéz ez Magyarországon, miközben a világ nyugatibb felén a referencia ellenőrzés annyira mindennapos egy új munkahely esetében, mint a névjegykártya vagy a cv? A magyarok már megint ebben is annyira mások? Vagy megint történelmi okai vannak?
Ahhoz, hogy megértsük a jelenség okait, de legfőképpen tudjunk vele mit kezdeni, és a referencia ellenőrzés tényleg hatékonyan tudjon működni, nem árt tisztázni e körül pár dolgot. Pl. azt, hogy egyáltalán miért is merülhet fel egy munkáltatóban az az eretnek gondolat, hogy a pályázó referenciáit ellenőrizze? Vajon honnan jön ez a “magyaros” bizalmatlanság?
Először is ezt a bizalmatlanság dolgot tisztázzuk le! A minap történt, hogy senior szintű szoftverfejlesztő munkakörbe felvételiztettünk egy ügyfelemnél, és a 2 legjobb jelöltnél felmerült, hogy referencia ellenőrzést végezzünk.
Miért a világ legtermészetesebb dolga a referencia ellenőrzés?
Nagyon egyszerű. Ha egy szoftverfejlesztőről van szó, akkor bárki elsőre azt gondolhatná, hogy hát kikérdezzük, szakmailag levizsgáztatjuk, és már gyorsan ki is derül az illetőről, hogy hova is tegyük. Ehhez képest ügyfelem nem egyszer szaladt bele abba a problémába, hogy a pályázók kiválóak voltak elméletben, rendkívül jól elő is tudták magukat adni, sőt még olyan is volt, aki a próbafeladatot is egyenesen zseniálisan oldotta meg, mégis röpke 3 hét alatt megbukott az új kolléga, mert képtelen volt a csapatmunkára.
Nem adott át információkat, nem figyelt oda másokra, akik ugyanazon a projekten dolgoztak, és gyakran egyenesen keresztbe tett nekik a magánakcióval. Egyszerűen egy elefánt volt a szoftveres porcelánboltban.
Másodszor, a világ nyugatibb felében teljesen normális, hogy még lakásbérlésnél is kér a bérbeadó referenciát, mert pofára megállapítani, hogy az illető előző helyein nem lakta le a lakásokat, és rendesen fizetett, szinte képtelenség. Pl. Angliában senki nem kezeli bizalmatlanságként, ha valaki referenciát kér róla.
Ennyi, nincs az ügyből érzelmi kérdés generálva. A világ legnormálisabb dolga, hogy nem hisszük el valakinek pofára, kizárólag a megjelenéséből, a fellépéséből, hogy minden igaz, amit magáról állít.
Akkor Magyarországon miért ekkora probléma a referencia ellenőrzés?
Ehhez képes itthon sok pályázó egyenesen kikéri magának, kb. 5-ből 1-2 biztosan tiltakozik ellene! És ez után még abba is könnyű belefutni referencia ellenőrzést végző személyként, hogy egyébként jól teljesítő kollégáról rosszat mond előző főnöke, vagy katasztrofális kollégáról egyenesen jókat! Látszólag teljes a zűrzavar. Szerintem ennek azért erősen köze van az előző rendszerek politikai besúgással kapcsolatos rossz tapasztalatokhoz, gondoljunk csak a Hajnau féle rémuralomra, a tanácsköztársaságra, a Horti fehérterrorra, a nyilasokra, majd a kommunistákra. Ez több emberöltőnyi időszak, amikor ha valakit „besúgtak”, akkor azzal nagy eséllyel az életével fizetett!
Miért javaslom mégis a referencia ellenőrzést?
Egyszerű, mert ha ezeket tudjuk, és jól végezzük, akkor elég jól át lehet látni a szitán, vagyis ezeken a szélsőségeken, és a referencia ellenőrzés olyan értékes információkhoz juttat, amelyek jelentősen csökkentik a kiválasztás kockázatait, megkímélnek a később szekrényből kieső csontvázaktól!
Mi akkor a trükkje?
Több is van, de a legfontosabb, hogy a “mit tud mondani ex-kollégájáról? típusú kérdéseket nyugodtan felejtsd el! Ez túl általános, és erre nagyon könnyű mellébeszélni.
A trükk az, hogy konkrét dolgokra kérdezz rá, hogy azok igazak-e?
Milyen konkrét dolgokra?
Hát amiket a kedves pályázó az interjú során állított. Pl. azt mondta, hogy az új számlázási rendszer bevezetése az ő érdeme, és ő vezette a projektet. Kérdezd meg, hogy ez pontosan így volt-e?
Azt mondta az értékesítő pályázó, hogy 100 millió Ft volt az utolsó éves árbevétele, mindez 170 vevőből, amelyek közül elmondta a top5-öt. Kérdezd meg, hogy ezek az adatok pontosak-e és tényleg ő teljesítette ezeket, és nagyon figyelj oda a finom kis csúsztatásokra!
Ugyan még sok apró trükkje van a referencia ellenőrzésnek, de ezzel az eggyel már nagyon sokat lépsz előre afelé, hogy tiszta képet kapj a legjobb pályázókról és munkáltatóként megkíméld magad egy csomó csontváztól, amik a közeljövőben előugorhatnak az új munkatárs szekrényéből…
Én pont az ellenkezőjével találkoztam. 2010-ben otthagytam az állásomat (közszféra, vezetői és titkársági asszisztens), mert a főnöknő szeszélyből a 3 legjobb dolgozónak nulla forint jutalmat adott félévkor, miközben pl. a sofőr 150e-t, egy nyugdíjas, nulla teljesítményű embernek 400e-t adott (a trükk: sült halat sütögetett a főnöknek munka helyett). Ketten mindjárt ott is hagytuk (a harmadik a lakáshitele miatt kénytelen volt maradni), akkor derült ki, hogy tényleg csak szórakozni akart, nekem rögtön 50e Ft fizetésemelést ajánlott fel, majd még megtoldotta egy 10 napos kínai tanulmányúttal, nem értette, hogy végleg elveszítette a bizalmamat. Referenciát kértem és kaptam, amiben a valóban kiváló teljesítményemet és a személyes jellemvonásaimat dicsérték (a LinkedInen ma is megtekinthető). Bárhová mentem is állásinterjúra és mutattam meg a levelet, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele, gyakran pár perc leforgása alatt uralta el az emberek arcát a kisebbségi érzés és a vele járó irigység. Egy versenyszférában dolgozó ismerősöm nyíltan megmondta, hogy ő még soha nem találkozott ilyen ajánlólevéllel és szintén csak döbbenten nézett. Természetesen mindenhol megkérdezték, hogy miért mentem el és azt az elmékben meglévő korlátot sehol sem sikerült ledöntenem, hogy, ha valaki nulla forint jutalmat kapott, az még nem feltétlenül azt jelenti, hogy rosszul dolgozik, hanem egyszerűen csak szórakoztak vele. Végül már sehol sem mutattam meg az ajánlólevelet, mert beláttam, hogy az emberek többsége nálunk nincs azon a kulturális szinten, hogy egy ajánlólevéllel bármit is tudjon kezdeni, inkább hisz a különböző ismerősök, rokonok szóbeli ajánlásának. (5 hónap után viszont egy nagyon jó állást találtam.)