Egyre divatosabb téma a különböző gazdasági lapokban és konferenciákon a vállalkozások utódlása témakör. A múlt héten Győrben a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konferenciáján én is erről tartottam előadást és előtte újra átgondoltam, hogy az elmúlt 14 évben e téren mit láttam működni és mit nem.
A statisztikák sem hazudnak, mert a 90-es évek elején indult egy nagy vállalkozás alapítási hullám, amelyek tulajdonosai mostanában érik el a nyugdíjkorhatárt, és ugyan egy vállalkozó hivatalosan nem megy nyugdíjba, de sokan szeretnék, hogy fiaikból, lányaikból sikeres „ifj. Jockey Ewing” váljék, de csak rendkívül kevesen járnak sikerrel!
A másik tömeges jelenség, hogy – nem túlzás – vállalkozók tízezrei nem tudnak kikecmeregni az „egykezes irányítás” csapdájából, pedig már legalább 10 éve át kellett volna „jól fizetett vezetőknek” adniuk cégük napi-operatív irányítását!
Mi lehet a baj, hogyan lehetséges, hogy ennyi vállalkozót érint ez a probléma, és miért nem találják meg a megoldást? Ezt járom kicsit körbe a mai blogomban…
Mivel e blog keretei korlátozottak, ezért nem tudom teljesességgel körüljárni a problémát, de a legfontosabb aspektusokra ígérem rávilágítok.
A vállalkozás tulajdonosa
Egy vállalkozásban az alfa és az omega maga a cégtulajdonos. Ő alapította, ő minden döntési jogkör birtokosa, és nem mellesleg ő teszi mindenét a vállalkozása érdekében kockára. Igen, mindenét, azaz nemcsak a pénzét, vagyonát, hanem a családját (pontosabban családi békéjét), továbbá mentális és fizikai egészségét!
Mert vállalkozni bizony kockázatos, különösen 2008 novembere óta. Nem egy vállalkozót láttam önhibáján kívül idegileg, emberileg tönkremenni, mert pl. előre tudatosan, kitervelten átverték, azaz nem fizették ki az elvégzett munkáját olyan nagyságrendben, amit már nem volt honnan pótolni. Ilyenek tömegével voltak a Colbert, bocsánat Megyeri híd építésénél, de most a Malév beszállítói között is vannak jó páran.
Nem jó vezető
A másik nagy kockázat, amikor valaki ugyan jó vállalkozó, mert jól kitalált mindent, meg is valósította, anyagilag is sikeresnek mondható, de csapnivaló vezető, mert képtelen a delegálásra. Ő az, aki inkább halálra dolgozza magát, majd panaszkodik a beosztottaira, akiket végül is ő vett fel, és akiknek éppen ő nem ad lehetőséget a kiteljesedésre, mert egyrészről nem tanítja be őket rendesen (nincs ugyanis sem érzéke, sem türelme hozzá), másrészről nem ad át nekik érdemi feladatokat.
Olyan ő, mint egy keresztespók, minden szál nála fut össze, minden döntést neki kell meghoznia, és nélküle semmi sem történhet.
Ő természetesen a gyermekeivel sem csinálja másként, velük is türelmetlen, képtelen őket betanítani és közel engedni a tűzhöz, így nem csoda, ha nem érdekli őket az egész, még akkor sem, ha a tehetségük egyébként meglenne hozzá.
A hatalom az édes…
A másik a hatalommániás, aki egyszerűen élvezi, hogy főnök lehet, hogy itt minden az övé, és mindenki neki engedelmeskedik. Felhalmozott vagyona miatt kellő okot érez arra, hogy másokkal szemben arrogáns, lekezelő legyen, nem gondolva arra, hogy Róma sem tartott örökké, még egyszer ő is rászorulhat azokra, akikkel most kutyául bánik.
Ő reménytelen eset, mivel élvezi azt, hogy minden szálat ő tart kézben, ezért érthető okokból problématudata sincsen, szerinte minden jó így, ahogy van, probléma kizárólag az alkalmazottaival van.
Mi akkor a megoldás?
Látszólag egyszerű, sokszor még maga a vállalkozó is tisztában van vele, de tudni valamit, vagy megvalósítani az két külön dolog. Egyszerűen delegálni kellene rengeteg feladatot, de a legtöbb vállalkozó olyannyira a szokásai rabja, hogy hiába veszünk fel hozzá kiváló középvezetőket, akkor sem adja át nekik az érdemi feladatokat és azt a minimális döntési jogkört, ami a munkájuk végzéséhez szükséges.
Az elmúlt 20 évben nem is láttam olyan sikeres generációváltást, ahol a cégtulajdonos megértette, hogy mit kell tennie, majd másnaptól úgy is cselekedett. Minden egyes esetben szabályos utcai harcokat kell vívniuk a vezetőknek a cégtulajdonossal, és minden egyes feladat átadásáért, minden egyes nap meg kellett küzdeniük. Sajnos nem volt más út, a cégtulajdonos ügyvezetővel gyakran szabályosan veszekedni kellett, természetesen az ő érdekében.
Ha bárhol arra vártak a felvett vagy kinevezett vezetők, hogy a főnök majd magától átadja a napi-operatív feladatokat, ott hoppon maradtak és nem történt meg a hatalomváltás.
Ennyi lenne az egész?
Természetesen a generációváltást megelőzi egy csomó szervezési, előkészítési munka, amelyekről nemsokára megjelentetet egy bővebb tanulmányt, továbbá egy konferenciát is tervezek a témában, de mindezek semmit sem érnek kellő rámenősség (szelíd erőszak) és türelem nélkül, mert egy (cégében) korlátlan hatalommal rendelkező ember szokásait megváltoztatni nem egyszerű feladat, kellő ráhatás nélkül biztosan nem megy…
Tamás, nálunk (irodavezetőként dolgozom) a főnök már 8 éve nyugdíjba akar menni, de sem a középvezetőknek, sem a nagyobbik fiának nem tudja átadni a cég vezetését.
Pedig már tanácsadók is jártak nála, nem is egyszer, de mintha fizikailag képtelen lenne átadni fontos döntéeseket másnak. Folyton azt mondja, hogy csak abban bízik, amit ő csinál meg, és nem is érti mi miért nem vagyunk képesek valamit jobban megcsinálni, mint ő. Pedig egyszerű, nekünk nem árul el semmi olyat, aminek köszönhetően önállóan tudnánk dolgozni.
Mai napig ő indít el minden utalást, ő adja oda személyesen a béreket, ő egyezik meg minden beszállítóval, és ő dönti el minden fillér kiadását, még wc papírt sem tudunk venni nélküle.
Szerinted van remény, valahogy rá lehetne venni, hogy adjon másnak is esélyt?
Fruzsi