Mit szabad és mit nem tolerálnia egy vezetőnek?

Van egy „magánügyfelem”, egy különlegesen tehetséges hölgy, aki az egyik biztosító értékesítési munkatársa már több, mint 10 éve, nevezzük őt Andreának. Megdöbbentő, hogy gyakran havonta jelentkezik nálam segítséget, tanácsot kérve, mert állandóan támadások, atrocitások érik, és főnöke legtöbbször nem áll ki mellette!

Tudni kell róla, hogy egy különleges tehetség, amit a teljesítménye is mutat, hiszen a biztosító több, mint 3.000 értékesítője közül benne van a legjobb 30-ban, van, amikor az igazgatóságuk szerződésállományának 80%-át ő egymaga hozza. Igaz, hibákat is követ el, sokszor figyelmetlen, ezért a hozzá nem mérhető teljesítményű munkatársak be merik mószerolni, és megdöbbentő módon a főnöke nemcsak meghallgatja őket, hanem sokszor helyt is ad ezeknek a kritikáknak.

Mai napig ez az egyik legnagyobb vitát kiváltó téma vezetők és menedzsment szakértők között, különösen értékesítők esetében, hogy mit szabad és mit nem tolerálni egy kiemelkedő teljesítményű munkatárstól?

Először szerintem tisztázzuk, hogy kit tartok kiemelkedő teljesítményű munkatársnak?

Kiemelkedő teljesítményű munkatárs szerintem az, aki a normál elvárásokat minimum duplán túlteljesíti, mind mennyiségben, mind minőségben:

• legyen az könyvelő,
• legyen az értékesítő,
• legyen az takarítónő,
• legyen az kőműves,
• legyen az grafikus,
• legyen az vezető,
• legyen az szoftverfejlesztő,
• és felsorolhatnám az összes létező munkakört.

Mi akadályozza meg a vezetőket abban, hogy értékén kezeljék kiemelkedően teljesítő beosztottaikat?

Először kezdjük talán azzal, hogy egy ilyen beosztott az a vezetői alkalmasság próbája! Mert igen, az nem egy nagy vezetői feladat, hogy könnyen menedzselhető, „problémamentes”, „csapatjátékos” beosztottakkal dolgozzon valaki. Ezt én biztonsági játéknak hívom, vagy felügyelői, de nem vezetői munkának.

Egy jó vezető saját maga is kihívás kereső ember, aki folyamatosan újabb és újabb magaslatokat akar meghódítani a munkájában:

• ezért hajlandó kockáztatni,
• ezért hajlandó kísérletezni,
• ezért hajlandó kilépni a komfort zónájából,
• de legfőképpen nem a kényelemre törekszik!

Egy vezető számára pedig mindig a tehetséges, de a meglévő keretekbe nehezen beilleszthető munkatársak jelentik a kihívást, de egyben a lehetőséget is új csúcsok meghódítására.

Rendben, de hol a tűréshatár?

Visszatérve az első kérdésre, szerintem azt minden vezetőnek magának kell éreznie, hogy mi éri meg, és mi nem. Én nagyon sok mindent elnézek egy olyan embernek, aki a normál teljesítmény dupláját hozza, aki kreatívabb az átlagnál, ezért új utakat és új lehetőségeket hoz a cég, a csapat számára. Tudom, hogy ez erősen szubjektív, és minden vezetőnél máshol van a tűréshatár, de a valamit valamiért elvet kell jól éreznie egy vezetőnek.

Nálam a tűréshatár talán ott van, hogy a cég stratégiáját nem áldozom fel egy kiemelkedő munkatárs „rigolyáiért” cserébe.

Például volt egy olyan ügyfelem, ahol idő előtt be kellett fejeznem a munkám, mert sikerült ugyan a céget átjuttatni addig átléphetetlen korlátokon, de pont egy kiemelkedő teljesítményű, viszont „macerás” értékesítő kolléga miatt abba kellett hagyni a komolyabb fejlesztéseket, pl. az értékesítési csapat fejlesztését, CRM rendszer bevezetését, export csapat felépítését.

Fontos, a cég az utóbbi egy évben nőtt 30%-ot, de a „macerás” értékesítő kolléga miatt nem lesz belőle sok milliárdos forgalmú, és a tulajdonos napi irányítása nélkül is jól működő vállalat, mert ahogy az értékesítő kolléga forgalma egyre nő, úgy nő a hatalma is, és úgy fogja szabotálni, megakadályozni azokat a fejlesztéseket, amelyek révén munkahelyéből akár egy európai szintű cég lehetne, de a hatalma, szabadsági foka lecsökkenne. Legalábbis az ő megítélése szerint.

De itt egyértelműen nem ő a probléma, hanem a tulajdonos-ügyvezető, aki nem meri felvállalni a konfliktust, számára kényelmesebb konfrontációk nélkül, de megalkuvóan élni. Végül is nem panaszkodhat, cége forgalma szépen növekszik, továbbá nyereséges, és neki nem kell ezért extra erőfeszítéseket tennie. Mit is akarok én, nem kell, hogy mindenkinek több milliárdossá fejlődjön a cége…