Még tavaly megkeresett egy vezető, hogy mondjak neki olyan jelmondatokat, amivel a munkatársait lelkesebb munkára tudja serkenteni. Mondtam neki, hogy a cége nem egy amerikai profi kosárlabdacsapat, ráadásul ott is csak a filmekben látszik úgy, hogy lelkesítő frázisoktól indul be a csapat, és a meccs vége előtt 5 perccel vert helyzetből nyernek.
Ez a hollywoodi filmek megszokott dramaturgiája, az élet viszont sokszor egészen más dramaturgiával rendelkezik, amit nagyon jól szemléltet egy morbid vicc.
Kovács néni elmegy az orvoshoz, aki megállapítja, hogy rákos, és már csak 3 hónapja van hátra. Erre Kovács néni megkéri az orvost, hogy ugyan mondjon már neki valami pozitívat, lelkesítőt, mire az orvos:
„- Hajrá Kovács néni!”
Na kábé ennyire abszurd szerintem egy cégben a lelkesítő jelszavak kántálása is. Persze van, ahol ez a cégkultúra része, azonban egy idő után csak az új munkatársakat lehet vele izgalomba hozni, de néhány hónap után már ők is átlátnak a szitán, és a módszer hatását veszti. Alapvetően nem hiszek a manipulációban, még ha rövid távon lehet is vele eredményeket elérni, mert előbb-utóbb az emberek rájönnek, és akkor pont a visszájára sül el.
Alapvetően a korrekt és a kölcsönös gesztusokon alapuló emberi kapcsolatokban hiszek, még főnök beosztott viszonylatban is!
Mit jelent ez?
Például nagybátyám mesélte (aki egész életében lakatos volt egy gyárban), hogy emberileg nem különösebben kedvelte főnökét, a műszakvezetőt, és ez főnöke részéről is így volt. Ha főnöke azonban megkérte valamire, akár fizetés nélküli plusz munkára, azt mégis szívesen megcsinálta, mert ő is bármikor odamehetett a főnökéhez, és ha tudott segített.
Ez a kölcsönösség 20 éven keresztül jól működött náluk, dacára, hogy nem kedvelték egymást, viszont volt egy kölcsönös tisztelet közöttük, majd jött egy új főnök, aki borította mindezt. Ő ugyanis csak követelt, de nem adott. A lakatos csapat teljesítménye pár hónap alatt szépen leesett a felére, az új főnök meg fel alá rohangált, raportot tartott, felelősöket keresett, de valamiért nem találta meg saját magát!
Pedig nem arról volt szó, hogy a lakatosok szabotálták volna a munkát, sőt percre pontosan ugyanannyit dolgoztak, hanem csak a munkakedvük, a hozzáállásuk csökkent, továbbá a munka vált kicsit akadozóbbá, mert új főnökük nem segített elhárítani a munka közben felmerülő apró-cseprő akadályokat, nehézségeket.
Igen, egy vezetőnek van egy olyan fontos feladata, mint a jégtekéseknek (akik az elcsúsztatott jégteke előtt söprik a jeget, ez által tisztítják az utat), hogy segítsen beosztottainak elhárítani az akadályokat, hogy azok hatékonyabban tudjanak dolgozni.
Fontos, nem ő oldja meg helyettük a felmerülő problémákat, hanem mindig vannak a munka során olyan apró-cseprő akadályok, amelyek megoldása túlmutat beosztottai hatáskörén, amelyek megoldását ő tudja gyorsan és hatékonyan elintézni, ha akarja. Ráadásul az ilyen típusú segítség rendkívül motiváló a beosztottaira nézve!
Összességében a legjobb motivációs technikák nem a nagy könyvekben tanított jól hangzó lózungok, az emberek manipulálására építő technikák, ravaszságok, ügyes húzások, hanem a korrekt emberi kapcsolatra, kölcsönös gesztusokra építő, hosszú távra tervező emberi viszony. További valóban működő motiválási tippekről, technikákról a jövő heti előadásomon fogok beszélni…
Így van, nehéz mit hozzátenni. Én mindig kicsit gyanakvó vagyok a céges tréningekkel kapcsolatban is. Nem hiszem, hogy a mi kulturálisan sokban különböző hátterünkkel utánozni kéne az amerikai, multi modelleket. A napi normális, jó segítőkész kapcsolat, néha egy pár szó kommunikáció másról is, mint a munka, sokkal többet ér mesterséges helyzeteknél.