Fluktuáció, mesterségesen?

Fluktuáció, mesterségesen?

Fluktuáció, mesterségesen? 150 150 Vállalkozásfejlesztés blog

himalaja soSokat halljuk, tapasztaljuk, hogy a fluktuáció rossz. Fárasztó és drága a munkaadónak, mert új munkatársak keresése mindig az, és kellemetlen a munkavállalóknak, mert a mai nehéz időkben nem könnyű jó munkát és munkaadót találni. Azonban a fluktuációt így önmagában rossznak, minden baj okozójának beállítani annyira intelligens dolog, mint a sót halálos méregnek kikiálltani, hiszen egy marékkal belőle meg lehet ölni egy embert!

Ahogy azonban a só rögtön minden ételünk és életünk nélkülözhetetlen alkotójává válik, ha kellően keveset használunk belőle, ugyanúgy a fluktuáció is rendkívül kívánatossá válik, ha kellően alacsony szinten tartjuk.

Mert a fluktuáció egyébként jó, a fluktuáció szükséges, a fluktuáció nélkül nincs fejlődés! Gondolom e szavak hallatán furcsán nézel, hogy „Tamás, most azért ezt már neee…”, de hadd mutassam meg egy konkrét példán keresztül, hogy mire is gondolok…

A történet egy sok milliárdos éves forgalmú magyar vállalkozásról szól. A 90-es évek eleji megalakulásuktól kezdve folyamatosan növekedtek, míg 2006-ra elérték a mai méretüket, az óta viszont stagnálnak.

Nem kell alaposan átvilágítani a céget ahhoz, hogy szembetűnjön, a menedzsmentben dolgozók 10-15-20 éve ugyanazok az emberek, közülük is kiemelkedik a kereskedelmi és logisztika igazgató. Igen, ez így együtt egy nagykereskedelmi cégben

  • a marketing,

  • az értékesítés,

  • az ügyfélszolgálat,

  • a beszerzés,

  • a raktározás,

  • a kiszállítás

egy kézben tartását jelenti, tulajdonképpen ő a cég vezetője.

Pedig nem!

A tulajdonosok (férj, feleség, és legnagyobb fiúgyermekük) irányítják elvileg a cégüket, de nem véletlenül írom, hogy elvileg, ugyanis egy elég furcsa helyzet alakult ki.

Ők is látják, hogy a kereskedelmi és logisztikai igazgatójuk nem alkalmas erre a munkakörre, én inkább azt mondanám, hogy vezetőnek sem egyáltalán, de nem merik elmozdítani, mert személyesen ő tartja kézben a legtöbb nagy vevőt, és félnek, ha elmozdítják, akkor elveszítik őket?

Csuka fogta róka

A pontos helyzet az, hogy az eredetileg kb. 15 éve értékesítőnek felvett ifjú hölgy először kinőtte magát a legjobb értékesítővé, majd ezt látva a tulajdonosok több nagy vevőjüket is rábízták, amit szintén jól csinált, és innen egyenes út vezetett a vezetővé kinevezéséig.

Nem volt azonban szerencséjük, több szempontból sem:

1. A kinevezett „legjobb értékesítőről” hamar kiderült, hogy teljesen alkalmatlan vezetőnek.

2. Kiderült továbbá, hogy nagy és erős egója van, ezért ha visszaléptetik értékesítővé, akkor elmegy a cégtől a konkurenciához, és bosszúból jó pár nagy vevőt is magával fog vinni.

3. Kiderült, hogy rendkívül jó politikai képességei vannak, ezért a 2-es pontot eléggé hamar el tudta felejtetni a tulajdonosokkal, sőt az értékesítés vezetése után még további területek felett is megszerezte a hatalmat!

4. Ügyesen elkaszál minden olyan próbálkozást, ami a hatalmát csökkentené, minden olyan embert, aki alkalmas lehet bármelyik munkakörére a sok közül. Ez még ráadásul a jobbik verzió, mert jó pár cégben láttam, hogy az ilyen ember vastagon saját zsebre is dolgozik, ő legalább azt nem csinálja.

Hogyan is kéne átvágni a gordiuszi csomót?

A megoldás mindig ugyanaz, csak az a nehéz benne, hogy ebben a fázisban már nem lehet komoly veszteségek nélkül megúszni:

Meg kell válni tőle!

Lehet adni neki még esélyt, hogy hátha egy profi coach át tudja fordítani, kezelni tudja az erős egóját, de az igazat megvallva még nem láttam, csak hallottam ilyen akciók sikerességéről.

Természetesen már réges-régen meg kellett volna válni tőle, de jobb későn, mint soha. Pár nagy vevő időleges elvesztése (mert csak időlegesen szoktak ilyenkor vevőket veszíteni) messze nem akkora kár, mint amit azzal okoz, hogy folyamatosan megállítva tartja a céget a fejlődésben és a növekedésben egyaránt, sőt olyanra is nem kevés példát láttam, hogy az ilyen nem fejlődésből pár év alatt letérdelés lett (magyarul csődbe mentek).

Hogy jön ide a fluktuáció?

Az utóbbi egy évben 2 olyan nemzetközi felméréssel is találkoztam, ahol kiderült, hogy a válságban is fejlődő, nyereséges vállalatok egyik közös nevezője a mesterséges szinten tartott fluktuáció, azaz minden évben a munkatársaik leggyengébb 5-10%-tól elköszönnek, és igyekeznek helyettük jobbakat alkalmazni nemcsak beosztotti, hanem vezetői munkakörökben is!

Fontos, az ellenkezőjét is teszik, azaz folyamatosan keresnek tehetséges, kiemelkedő képességű munkavállalókat, még akkor is, ha az összlétszámot nem növelik.

Ha a fenti vállalkozás tulajdonosai ezt tudták és alkalmazták volna, akkor ma biztosan sokkal nagyobb cégük lenne, továbbá ma már biztosan nem kellene azt napi szinten irányítaniuk, mert megtenné helyettük egy profi menedzsment.

Mielőtt legyintenél, hogy ez a mesterséges fluktuáció jó dolog, de csak nagy vállalatoknál megvalósítható, szerintem még egy 10 fős vállalkozásnál is érdemes bevezetni, hogy minden évben lecseréled a leggyengébb 10%-ot, az az a leggyengébben teljesítő embert. Meg lehet ideologizálni, hogy ez milyen „szemét, antiszociális” viselkedés, de fel lehet fogni úgy is, hogy ez által lehetőséget adsz egy olyan embernek, aki talán sokkal jobban él vele, sokkal jobban megbecsüli, mint akitől megváltál.

Motivál is

Ráadásul vannak olyan munkavállalók (sajnos nem kevesen), akiket semmilyen pozitív dologgal, erkölcsi és anyagi elismeréssel nem lehet motiválni, mert ők csak arra reagálnak, ha érzik, elveszíthetik a munkájukat. A mesterséges 5-10%-os fluktuációval eltűnik a biztonságérzetük, és ez által jobb munkára lehet őket serkenteni, akit pedig nem, ő lecsúszik a legalsó 5-10%-ba és itt már beindul egy automatikus folyamat.

Van olyan vállalat, ahol félévente értékelik minden dolgozójukat, és attól válnak csak meg, aki két egymást követő féléves értékelésnél lecsúszott a leggyengébb 5-10%-ba. Egy ilyen féléves időszakba pedig bőven belefér, ha valakinek komoly magánéleti problémái vannak (pl. válik), emiatt nem teljesít úgy, mert van még egy fél éve, hogy újra vissza tornázza magát legalább a középmezőnybe.

Kelkó Tamás

1993 óta dolgozom tanácsadóként: ebből 7 évet fejvadászként, 1999 óta pedig KKV szervezetfejlesztő és HR szakértőként segítek magyar vállalkozásoknak leküzdeni a növekedéssel járó akadályokat.

Összes bejegyzés tőle:Kelkó Tamás
7 hozzászólás
  • Tulok Imre 2012. június 6. 20:23

    Tamás! Elméletileg egyetértek Veled, de szerintem ez csak módjával alkalmazható a gyakorlatban. Konkrétan arra gondolok, hogy olyan gyorsan változnak a külső körülmények (a jogszabályok, a piac, a vevők és szállítók), hogy egész egyszerűen nem mindig van erre idő. Tipikusan ilyen pl. az értékesítés, ahol fél év egy évszázad kb. De máshol is el tudom képzelni, azt, hogy pl. a meghatározó vevő csódbe megy, nem rendel, megváltozik a piac és nem a munkatársaktól függ, hogy milyen a teljesítmény. Szerintem ezt egy statikus teljesítményértékelési rendszer nem tudja követni.

    • Kelkó Tamás 2012. június 6. 21:22

      Kedves Imre!

      Igen, gyakorlatilag minden elméletet ésszel kell alkalmazni, nem mechanikusan a betű szerint. Legjobb példa erre a teljesítménybérezés, ahol maximálisan az egyéni teljesítmény mérésének vagyok a híve, mégis számtalan olyan helyzet van, ahol nem alkalmazom, hanem a munkacsoport, vagy akár nagyobb részleg teljesítményét mérjük, mert ott az az ésszerű és igazságos.

      Üdv, Tamás

  • Balog Attila 2012. június 6. 20:30

    Tamás.

    Maximálisan egyetértek a leírtakkal. Jó gondolatébresztő sztori…

    Attila

  • PaBa 2012. június 24. 15:48

    Kedves Tamás!

    Elméletileg egyet értek, gyakorlatilag nem. Egyrészt nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy az elbocsájtások a gyakorlatban sokszor a teljesítményértékelő rendszer hibái alapján történnének (mert nem ér be egy nagyobb megrendelés ellenértéke, adminisztrációs gondok, stb.), másrészt meggyőződésem, hogy pozitív munkahelyi légkörben jobb eredmények születnek, viszont ha időről időre a csapat 20-30 % azon aggódik, hogy vajon benne lesz-e a 10 %-ban, az gátja lehet jó teljesítménynek, vagy rossz esetben mozgatója egy „rossz kompromisszumnak” (lufi szerződés, stb).
    Még azt is megjegyezném, hogy vezetőként kiemelt feladat a gyenge 10 % esetében az ő teljesítményük javítása. Ez nyilván a másik féltől is erősen függ, de az elbocsájtást akkor is csak a legvégső megoldásnak tartom.

    • Kelkó Tamás 2012. június 25. 22:26

      Kedves PaBa!

      Nem kell feltétlenül mindenben egyetértenünk, lehetnek egészen más tapasztalataink. Én legtöbbször azt láttam, hogy a sereghajtók nem azért sereghajtók, mert az élet olyan igazságtalan velük (azért ilyen is van, de messze nem ez a többség), hanem mert a munkához való hozzáállásuk olyan, hogy más is odaférjen, és őket, pontosabban egy részüket csak a kirúgástól való félelem serkenti munkára, odafigyelésre, más nem.

      Vannak köztük olyanok is, akik nem a megfelelő munkakörben vannak, és kis cégeknél, ahol nem tudják megfelelő munkakörbe helyezni őket, ott még jót is tehet velük a kirúgás, mert nem gyöpösödnek bele abba, ami nem nekik való. Ismeretségi körömben nem egy olyan ember van, aki miután kirúgták, utána találta meg élete legjobb munkahelyét vagy vált vállalkozóvá.

      A mesterségesen (és alacsony szinten) fenntartott fluktuáció sok emberrel még jót is tesz, és sajnos kárvalottjai is vannak, pl. egy kis faluban, ahol végképp nincs más munkalehetőség. Csak akkor azt kérdem, hogy miért nem igyekezett jobban?

      Üdv, Tamás

    • Paba 2012. június 27. 14:35

      Kedves Tamás!

      Valóban sokszor találkozni ilyen példákkal is, és sok mindenben egyet is értek, gazdasági és tapasztalati okokból egyaránt, csak azt szerettem volna kifejezni, hogy az elbocsájtást egy legvégső megoldásnak tartom, nem vagyok híve annak, hogy rutinszerűvé váljon és egy sablon alapján történjen újra és újra.

    • Kelkó Tamás 2012. június 30. 00:43

      Ebben teljesen egyetértünk!

ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYED:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Oszd meg a cikket egyik ismerősöddel!