El kell ismerni vannak nagyon ügyes, sőt rendkívül ügyes emberek. Azokra gondolok, akik egy munkahelyen úgy el tudják adni a semmit, mármint a nulla teljesítményt, hogy közben még a „Munka hőse” vagy a „Kiváló dolgozó” érdemrendet is megkapják.
Egy ex-kolléganőm mesélte, hogy még a 80-as években az Illeték hivatalban dolgozott, ahol volt egy kolléganője, aki rendkívül szorgalmas volt, sokat dolgozott és állandóan túlórázott. Néha már meg is sajnálták, viszont a főnökei nagyon elismerték őt.
Történt azonban egy érdekes eset, ez a kolléganő 2 hét szabadságra ment, és az ex-kolléganőmnek kellett őt helyettesíteni. A meglepetés akkor érte, amikor 2 nap után egyszerűen nem volt több feladata, és a 2 hétből (10 munkanap) 8 napot csak a lábát lógatta! Akkor döbbent rá, hogy ez a kolléganője rendkívül ügyes a megfelelő látszat kialakításában és fenntartásában, nemcsak a főnökeinek, hanem még a saját kollégáinak is eladta, hogy ő mennyit dolgozik és milyen hasznos munkatársa a hivatalnak!
Nekem csak egy kérdésem merült fel ennek kapcsán, hogyan ismerjük fel az ilyen embert egy felvételi interjún?
Egy másik ismerősöm meg a Kárpótlási Hivatalnál dolgozott és miután elmeséltem neki a fenti esetet, felnevetett és megosztotta velem, mint tudatlan amatőrrel, hogy ez nem is olyan nagy ügy. Náluk például volt olyan ember, aki szinte egész nap a folyosókon grasszált egy jó nagy pakk dossziéval a hóna alatt, komor képet vágva, és elfoglalt ember látszatát keltve (állítólag volt tehetsége hozzá), és soha senki, egyelten vezető sem állította meg!
Aki valamilyen állami intézményben dolgozott biztosan tudna mesélni még ennél is meredekebb sztorikat is, de most nem ebben szeretnék elmélyedni.
Nézzük akkor meg, hogy ha a felvételi interjún ott ül veled szemben egy rendkívül meggyőző, agilis pályázó, hogyan állapítsd meg, hogy „lázas semmittevő”, „profi önpr-es” vagy valóban teljesítőképes emberről van szó?
Sokszor nagyon könnyű ezt megállapítani, mert rettenetesen elakadnak a munkájuk eredményességét firtató kérdéseken.
Nem is értik!
Hát ők rengeteget dolgoznak, mindent megtesznek, ami tőlük telik, a maximumot!
Sokszor magát azt a fogalmat sem értik, hogy mi az az eredmény?
De az igazság az, hogy még egy könyvelőnek is illene tudnia, hogy milyen eredményei vannak a munkájának, egy vezetőről meg ne is beszéljünk!
Ennyire egyszerű lenne?
Sajnos gyakran nem. A „profi önpr-es” eléggé lazán veszi ezt az akadályt, mert a világ legnagyobb nyugalmával behazudja az eredményeket, sőt, olyan eredményeket, amitől a legtöbb interjúztató szeme olyannyira felcsillan, olyannyira felizgul, hogy el is felejt egy csomó további fontos kérdést feltenni, mert rögtön elkezd dolgozni a fejében a gondolat, hogy ez az ember az ő csapatát, cégét mennyire fel tudná lendíteni?
„Túl szép, hogy igaz legyen”
Nálam ez egy szakkifejezés azokra a pályázókra, akik túl jónak, túl meggyőzőnek tűnnek az interjún. Mivel több tízezer emberrel találkoztam már az elmúlt 20 évben, ezért kialakult bennem egy józan arányérzék, mert van egy olyan emberfajta, akivel még nem találkoztam.
- a tökéletes emberrel,
- a tökéletes vezetővel,
- a tökéletes értékesítővel,
- a tökéletes asszisztenssel,
- a tökéletes informatikussal,
- a tökéletes könyvelővel,
- a tökéletes mérnökkel,
- a tökéletes marketingessel,
- a tökéletes hr szakemberrel (bocsi kollégák!),
- a tökéletes raktárossal,
- a tökéletes kőművessel,
- a tökéletes fodrásszal,
- a tökéletes politikussal,
- a tökéletes rendőrrel,
- a tökéletes biológussal,
- a tökéletes erdésszel,
- a tökéletes búvárral,
- a tökéletes edzővel,
- a tökéletes logopédussal,
- a tökéletes utcaseprővel,
- a tökéletes country managerrel,
- a tökéletes vállalkozóval,
- a tökéletes focistával,
- a tökéletes férjjel és feleséggel sem!
Hosszasan folytathatnám a sort, egy biztos, minden embernek van jó oldala és erősségei, van rossz oldala és gyengeségei, ráadásul mindenkinek más és más, pontosan ennek köszönhetjük, hogy nem vagyunk egyformák. Így amikor ott ül velem szemben egy tökéletesnek látszó pályázó, az nekem mindig nagyon gyanús…
Mit lehet vele kezdeni?
A kiváló látszatot keltő emberek első számú ellensége Columbo hadnagy, a részletek embere! Tudod, ő olyan mint egy pitbull, soha nem hagyja magát felszínes válaszokkal lerázni, inkább háromszor is rákérdez a legapróbb részletre is, amíg teljesen világossá nem válik a számára. Egy felvételi interjún ezek a részletek a következők lehetnek:
- részeredmények,
- hogyan érte el az eredményeket?
- hogyan ért el egy adott részeredményt?
- ki és milyen módon segített neki benne?
- ki tudja mindezt igazolni?
A legutolsó, a végső adu a referencia ellenőrzés. Kiváló „önpr-os” pályázóknál fontos, hogy olyan referencia személyt találj, akit nem ő ajánlott, hanem te, akár közvetetten is de ismersz, és meg tudsz keresni. Nem egy olyan „profi önpr-ossal” találkoztam az utóbbi években, aki még nálam is átment minden szűrőn, kivéve a gyanún, de nem találtam fogást rajta, végül a precízen elvégzett referencia ellenőrzés leplezte le.
Viszont azt látom, hogy Magyarországon a referencia ellenőrzéstől rendkívül idegenkednek a munkaadók (talán a besúgós múltbeli világ kísért), miközben angolszász országokban olyan megszokott és bevált dolog, mint a felvételi interjú.
Történt valami gondoltam, majd megfogalmazódott. Leszálltál a földre közénk. Szia Tamás!